21 GRAMM címmel nagyszabású szimfonikus koncertmű jelent meg. A mű 2021-ben íródott, a 21 gramm pedig az élő és élettelen ember súlyának a különbségét rejti. Mindenkinek mást jelent a mű, mindenki másként gondolkodik, mást tart fontosnak lelki fejlődése, élete során. Az alkotás az emberi lélek csodálatos képességeire hívja fel a figyelmet, amit mi magunk is ellenőrizhetünk a mű hallgatása közben. Megjelenés időpontja: 2021. április 10. 8 óra.
A műről bővebben itt olvashat! A megvásárláshoz kérem, kattintson ide!
Az állatokról szóló sorozat utolsó szereplője a Csacsi...
Kitartó, szorgos, csökönyös, nagy munkabírású, esetlen, apró léptű aranyos Csacsi, mostantól velünk van...
1995-ben íródott zeneműről van szó, mely 6 férfihangon szólal meg. Szenci Molnár Albert szövege ma is aktuális, a mű két évtizedig szerepelt az általános iskolák zenehallgatási anyagában is.
Tréfás reklámzenének készült, ám kiállta az idő próbáját! Már 26 éve hangzik el nagy rendszerességgel telefonhangként, egyszerű társasági énekléseken is ez a mű az UniCum Laude énekegyüttes kiváló előadásában.
Világhírű sláger, a jazz rajongók örömére! A feldolgozás Schóber Tamás nevéhez fűződik, az USA-ban is nagy sikerrel mutatták be 1998-ban.
Ez a lemez a Katicabogárról szól. Változatos hangszer-összeállításokon keresztül láttatja velünk ennek a csöppnyi kedves bogárnak a mozgásait.
Sokak kedvencéről szól ez a zene. Legyen angol, francia, kedves természetük lenyűgözi környezetüket. A zene laza, elegáns, bulldogos.
A 2021-es év rengeteg problémát hozott felszínre Európában. A műben megjelenő zenei anyag az európai zenei kultúrának az összefoglalása sajátos nézőponton keresztül úgy, hogy a régi alapvető zenei jelenségeket felvonultatva egy mai modern hangzásvilággal kombinálva válik egyedivé, megismételhetetlenné. Nagyzenekari szimfonikus mű.
Pályám elején (szöveg: Sebők Gábor) írtam ezt a gyerekeknek szóló darabot. Élő színházi előadáshoz készült, élő zenével adtuk elő a zenei betéteket. Több generáció nőtt fel azóta rajta, pályámon fontos helyet tölt be a darab.
A mű a 2000-es évek elején született, a Pécsi Adventre íródott, így 5 év kellett a befejezéshez. Érdekessége, hogy gyermekkarra és jazz big bandre íródott. Nagy örömünkre felfigyelt fel rá a New York-i Carnegie Hall művészeti vezetése 2015-ben. 2017-ben személyesen is bemutathattunk részleteket a Carnegie Hall rendezvényein belőle New Yorkban.
2020-ban íródott a PTE Pannon Gyermekkarnak. Forrongó, változó világunkban így szerettem volna letenni voksomat egy értékrend, egy kultúra mellett! Úgy érzem sikerült egyértelművé tenni úgy a vallási értékeket, mint az európai zenekultúra irányvonalait. Mivel ezt a művemet is gyerekeknek írtam, fontosnak érzem, az ő nevelésük szem előtt tartását is. A gyermekkar mellett egy vonósnégyes és egy zongora szólaltatja meg a művet.
A két Lotti nagysikerű bemutatása után 10 évvel készítettük el a következő zenés darabunkat. (Szöveg: Sebők Gábor) Egy egész iskola örült az újabb darabnak, a megvalósítása igazi tömegeket mozgatott meg. Minden előadást élő zenével tudtunk bemutatni.
Több ízben írtam zenét Kossuth-díjas költőknek verseire. Ez alkalommal Csorba Győző 100 éves születésnapjára rendezett koncertre kaptam felkérést új mű megírására. A műben a gyermekkar kiegészülve a Pannon Filharmonikusokkal teljesen hitelesen szólaltatja meg a múltat, jelent, jövőt.
Legnépszerűbb lemezem, mely 8 évig nem tudott igazán eljutni a nagyközönséghez, míg 2020-ban sikerült az áttörés! A múlt évben több mint 70 millió példányban kelt el bizonyítva azt, hogy az újításokra, a tradicionális hagyományőrzésre igenis van igény. Ennek a sajátos "összegyúrása" tehette igazán népszerűvé sikeressé ezt az albumot.
Úgy érzem, több stílusban is hiteles műveim születtek bizonyítva azt, hogy egy zeneszerző igenis lehet sokoldalú, ami nem csak a komolyzenei tájékozottságot jelent, hanem a műfajok közötti átjárhatóságot is.
A cím ténylegesen a töprengésről szól. A 36 perces zene alkalmat ad a relaxációra, a lelki felfrissülésre, a töprengésre. Világszerte ismert lemez, az elmúlt évben több mint 52 millió példány talált gazdára. Igen jelentő számú ember érdeklődését vívta ki magának.
A természet és az ember viszonyáról szól, az ember kiszolgáltatottságáról, természet értékeinek megóvásáról, mert víz nélkül nincsen ember!
Previous works can be found here!
Serial number | The title of the completed song | Date of creation | Duration of the song |
---|---|---|---|
Op. 500 | Tamás Schóber - Győző Csorba: Őszi kert | 2016 | 4’00” |
Op. 501 | Tamás Schóber: Erdő mellett estvéledtem | 2017 | 4’00” |
Op. 502 | Tamás Schóber: Bartók párbeszéde az utókorral (zongorás változat) | 2018 | 1’30” |
Op. 503 | Tamás Schóber: Bartók párbeszéde az utókorral (zenekari változat) | 2018 | 1’30” |
Op. 504 | Tamás Schóber: Kicsiny a hordócska | 2018 | 2’00” |
Op. 505 | Tamás Schóber: A Pécsi Csokoládé Karnevál dala (Csoko-Láda(l) | 2018 | 2’30” |
Op. 506 | Tamás Schóber: Aki nem lép egyszerre | 2018 | 1’20” |
Op. 507 | Tamás Schóber: Debussy sírjánál | 2012 | 3’41” |
Op. 508 | Tamás Schóber: Ünnepi rondó Csorba Győző emlékére | 2012 | 3’08” |
Op. 509 | Tamás Schóber: Az alak dala | 2009 | 5’38” |
Op. 510 | Tamás Schóber: Fecsegés | 2012 | 1’14” |
Op. 511 | Tamás Schóber: Tél küszöbén | 2018 | 2’56” |
Op. 512 | Tamás Schóber: Zene az életünk | 2012 | 3’08” |
Op. 513 | Tamás Schóber: Egy hullámhosszon | 2012 | 6’09” |
Op. 514 | Tamás Schóber: Fekete hétfő | 2012 | 6’42” |
Op. 515 | Tamás Schóber: Pécs rapszódia, Liszt Ferenc emlékére | 2012 | 7’21” |
Op. 516 | Béla Bartók - Tamás Schóber: Ne menj el! | 2019 | 2’30” |
Op. 517 | Béla Bartók - Tamás Schóber: Játék | 2020 | 0’56” |
Op. 518 | Tamás Schóber: Pannon mise – Kyrie | 2020 | 3’25” |
Op. 519 | Tamás Schóber: Pannon mise – Gloria | 2020 | 4’26” |
Op. 520 | Tamás Schóber: Pannon mise – Credo | 2020 | 5’43” |
Op. 521 | Tamás Schóber: Pannon mise – Sanctus | 2020 | 4’20” |
Op. 522 | Tamás Schóber: Pannon mise – Benedictus | 2020 | 4’04” |
Op. 523 | Tamás Schóber: Pannon mise – Agnus Dei | 2020 | 4’58” |
Op. 524 | Tamás Schóber: 21 gramm | 2021 | 31’09” |
Op. 525 | Tamás Schóber: European Rhapsody 2021 | 2021 | 21’01” |
Op. 526 | Tamás Schóber: Túlélés | 2020 | 6’28” |
Op. 527 | Tamás Schóber: Katicabogár/Ladybird (favúvós) | 2021 | 2’01” |
Op. 528 | Tamás Schóber: Katicabogár/Ladybird | 2021 | 2’01” |
Op. 529 | Tamás Schóber: Katicabogár/ Ladybird (fuvola, zongora) | 2021 | 2’01” |
Op. 530 | Tamás Schóber: Bulldog | 2021 | 3’19” |
Op. 531 | Tamás Schóber: Bölény/Bison | 2021 | 5’28” |
Op. 532 | Tamás Schóber: Csacsi/Donkey | 2021 | 3'19" |
Op. 533 | Tamás Schóber: Mackó/Bear | 2021 | 3'46" |
Op. 534 | Tamás Schóber: Tisztelet a hősöknek... A clevelandi Egyesült Magyar Egyletek felkérésére írt mű. | 2021 | 4'03" |
Op. 535 | |||
Op. 536 | |||
Op. 537 | |||
Op. 538 | |||
Op. 539 | |||
Op. 540 |